Interjú: Bokor Attila
Szakmai karrierjét tekintve „kétarcú” emberként definiálja Attila önmagát:
Szakmai karrierjét tekintve „kétarcú” emberként definiálja Attila önmagát:
Az egészséges öregkorral kapcsolatos orvosi kutatások – és egy konkrét gyógyszer tesztelhetősége – volt a témája a National Geographic Channel „Áttörés a jövőbe” dokumentumfilm sorozat ma vetített részének.
Igencsak figyelemreméltó cikk jelent ma meg az Indexen, egy Opten (ez egy céginformációs rendszer) kutatás alapján.
Úgy három évvel ezelőtt egy vidéki konferenciáról autóztunk haza egy itthon tartósan megtelepedett multi épphogy még nem legfelső vezetőjeként dolgozó barátommal. Ott akarta hagyni a céget, kicsit már elege volt.
Tamás közel 25 éves reklámipari pályafutása során számos magyar és nemzetközi multinacionális ügynökség kreatív igazgatója volt.
Hányszor hallottuk, és persze mondtuk magunk is, amikor éppen valami nem ment jól a munkában, épp sok volt és fárasztó meg idegesítő, hogy de jó lenne itt hagyni ezt a kócerájt és nyitni végre egy kedves kávézót.
Akár már 10 éven belül 1 milliónál is többen lehetnek azok, akik több évtizedes munkavégzést követően sem remélhetnek nyugdíjat- derült ki 2008-ban Agusztinovics Mária, Máté Levente és Gyombolai Márton kutatásából.
Igazából – mint oly gyakran – itt és most is minden egy könyvvel kezdődött.
Nagyobb károkat okozhat a nyugdíjkorhatár kitolása az egészségügyi ellátórendszereknek, mint amekkora probléma az állami nyugdíjellátást fenyegeti a korhatár alacsonyabban tartása miatt.