Kik vagyunk?

Nagy Barbara


Néhány éves tanári és szakfordítói gyakorlat után a 90-es évek elejétől fejvadászként dolgoztam a szakma egyik hazai megteremtőjével, dr. Telkes Józseffel, majd néhány év múltán tulajdonostárs lettem az akkori piacvezető fejvadász cégben. 2003-tól alapító cégtársként a DS Consulting Zrt.-ben dolgozom: fejvadászattal, szervezet- és működésfejlesztéssel, felsővezetői coachinggal, outplacement projektekkel, illetve a saját cégeimen belül üzlet- és szolgáltatásfejlesztéssel foglalkozom.

Az elmúlt 20 évben ügyfeleim a gazdasági élet legkülönbözőbb szereplői voltak: multinacionális cégek, külföldi magánvállalkozások, kis és nagy magyar vállalatok, induló, fejlődő, vagy éppen a leépítésre kényszerülő szervezetek.

Bízom benne, hogy tapasztalataimmal, az évek során megismert rengeteg emberi történet tanulságaival sikerrel segíthetem új, izgalmas vállalkozásunk leendő ügyfeleit, a 45+-osokat.


Szenes Gábor


Pályámat a Napi Gazdaság című napilapnál kezdtem újságíróként, majd a lap főmunkatársaként. 2010-ig a lapot kiadó társaság résztulajdonosa voltam. 1997-ben részt vettem az econet.hu Informatikai Rt. megalapításában, ahol a cég tőzsdei bevezetését követően 2003 végéig dolgoztam. 2007 és 2009 között ügyvezetőként vezettem a Magyar Telekom, a Telenor és a UPC által alapított Netrekész Közhasznú Kft.-t, melynek célja a digitális írástudás népszerűsítése volt. Ekkor már működött a részint kommunikációs tanácsadással, részint saját kommunikációs és tartalomötletek fejlesztésével foglalkozó cégem, a Pressonline is.

A Pressonline saját márkatartalom-fejlesztése a Start Up Guide program, mely mára a legnagyobb hazai független vállalkozásfejlesztési tartalomprojekt lett: a folyamatosan fejlesztett könyvből az elmúlt években több mint 100.000 példányt juttattunk el ingyenesen a hazai mikro- és kisvállalkozásokhoz.


Vahl Tamás


Szakmai életutamat mindeddig a véletlenek, a szerencsés helyzetek és az újratervezések határozták meg. Tolmács és diplomata karrier helyett először egy nagy magyar „külker” cégeknél lettem üzletkötő, majd egy véletlen egybeesés folytán a Siemens informatikai területén folytattam értékesítési munkatársként. Némi tudatossággal vegyítve lépkedtem végig a multi világ jó néhány cégét és pozícióját röpke húsz év alatt – közben összegyűjtve sok tapasztalatot a magyar és a nemzetközi kereskedelem, gazdaság és vállalatvezetés területén.

Az új iránti fojthatatlan vágyam vitt részben közben, részben ezután a társadalmi tevékenységek – Német Magyar Kamara – és a start-up-ok, valamint kisebb magyar cégek irányába. Valahol eközben kaptam egy állami kitüntetést is, mert csak nem volt hiábavaló a sok szócséplésem és jobbító szándékom.

Ugyan időközben ismét egy multi régiós katonája lettem, közben azért megjártam a hadak útját, mint 45 feletti, új utakat kereső és nehezen találó volt csúcsvezető. Külső rálátásom és belső tapasztalatom egyaránt azt mondatja velem, hogy a 45+ korosztály többre, sokkal többre hivatott, mint amit sok esetben kénytelen elfogadni. Ezért álltam e kezdeményezés mellé, és támogatom erőm és tapasztalatom határáig örömmel és elkötelezettséggel.