Máté Dugó Dániel vendégposztja: Az atipikus startup
  • 2016. december 22. 09:55
  • szerző:
  • kategória: Blog

Máté Dugó Dániel vendégposztja: Az atipikus startup

Hat szakma képviselői ültek az asztalnál: egy közgazdász matematikus, egy biztosítási szakember, egy informatikus, egy építész, egy pénzügyi vezető és egy kommunikátor.

Kinek van munkája, kinek már nincs, ki nagyvállalatnál van, ki egyéni vállalkozó, mégis mind a váltáson gondolkoznak. 45-55 évesek, családjuk van, kisebb-nagyobb megtakarításaik, de nem jók a karrier kilátásaik, vagy legalábbis nem olyanok, mint amilyet látni szeretnének. Sarkukban a fiatalok, a digitalizáció miatt gyorsan változik a szakmájuk: nehéz mindezzel tartani a lépést, és egyre többször jut a fülükbe, hogy cégen belül itt vagy ott leöregezték őket.

Ezért vannak itt, egy közös vállalkozás lehetőségét keresik, amit együtt csinálnának meg ki-ki beleadva azt, amihez ért. A programot az OTP Business támogatásával a 45+ program szervezte, akik kifejezetten arra szakosodtak, hogy az ilyen helyzetbe került, diplomás, felső vezetői posztról nagyot bukó, vagy egyszerűen csak váltani akaró menedzsereket új vizekre terelje. Sokan vannak ilyenek. A vállalati élet nem ismer kegyelmet, egykor jól szolgált veteránok kerülnek sokszor utcára, és aki ott van, az nehezen talál az egykori pozíciójának megfelelő állást, mert mindenki „jól terhelhető fiatalokat” keres.

Márpedig ez nem egy könnyen feldolgozható élethelyzet, és 50 felé közeledve, vagy azon átlépve az ember egyre több ilyen ismerőssel találkozik, ami azokat is elbizonytalanítja, akiknek láthatólag van biztonságos munkahelye. És akkor azokról nem is beszéltünk, akiknél nem kérdés, hogy megmarad-e a munkahelyük, de már rég elegük van a nagyvállalati létből, az állandó értekezletekből, a jelentésekből és aláírásokból, mások fegyelmezéséből és általában mindenből, ami ezzel jár.

Minderre a frusztrációra lenne orvosság a 45+ program, illetve egy abból születő közös vállalkozás. Ki-ki hozza a maga ötleteit, az új típusú építészeti tervezéstől, a közösségi húsérlelésen át, a modern kori talált tárgyak osztályán keresztül, a budapesti vízitaxi szolgáltatásig. Nagy álmok, elsőre jónak tűnő ötletek, potens és kevésbé potens vállalkozási elképzelések bukkannak fel, szabály csak egy van, kávézó nyitását és egyszemélyes tanácsadó vállalkozás indítását nem lehet bedobni a közösbe.

A program tapasztalatai szerint ez a két dolog jut először az eszébe mindenkinek, aki hasonló élethelyzetbe kerül, de általános receptként egyik sem működik. A sikeres kávézók valahogy sosem olyanok, mint a mienk lenne, a tanácsadás meg nem megy. Az egykori felsővezetők ugyanis – tetszik, nem tetszik – nem jó tanácsadók: valójában inkább vezetők már, mint szakemberek régi cégük legutolsó nagy dobását sem ők dolgozták ki, ők csak kötözködtek, nyesték a szárnyakat, ahol kellett, jó esetben teret engedtek az új gondolatoknak, de nem ők voltak nagy álmodók, és még kevésbé a szakmai kivitelezők.

Csakhogy emiatt kérdezni aztán tudnak. Jó pár ötlet, szépen elővezetett prezentáció vérzik el a jól irányzott kérdéseken úgy, hogy a kitalálója a végén nem is érti, hogyan is gondolhatta ezt 10 perccel korábban komolyan. És tényleg, mi van velünk, hogy hosszú vezetői tapasztalattal a hátunk mögött olyasmit tervezgetünk, aminek kis gondolkodás után se veleje, se teteje nincsen. Hát az van, hogy szép lassan kiderül, senki sem ért mindenhez, ami egy cég indításakor megoldandó feladat. Más benne ülni egy működő gépezetben, ahol valaki kiállítja helyettünk a számlákat, fejti a bérszámot, és tisztában van a többiek fizetésével, egy közjegyzői aláírás árával, vagy tud egy telefonszámot, ahonnan 1 perc alatt lehet rendelni céges fejléccel megnyomott levélpapírt. Meg az is van, hogy az a bizonyos – nevezzük átmenetinek – létállapot beszűkíti a józan gondolkodást, a kitörési vágy elnyomja az ítélőképességet, és elé engedi az álmokat.

Erre való a közösség. Ahogy vígan elsiklunk a saját elnagyolt gondolataink hibái felett, úgy szedjük ízekre a másik ötletét, hogy aztán a bedobott csaknem 40 projektötletből maradjon egy, kis túlzással kettő, ami a többség szerint megéri a további munkaidő befektetést. Nincs még szó pénzről, fel sem vetődik, hogy ki mennyi cash-t tud betolni a közös vállalkozásba, arról van szó csupán, hogy azt az egyet (kis túlzással kettőt) alaposabban kidolgozzuk. Ki-ki vállaljon fel egy részterületet, amit alaposan átgondol, kidolgoz, és aminek a problémáira megoldást talál. Ehhez elég azt a 8-10 órát befektetni, amit okkal várnak el a többiek a ránk szignált részfeladatból.

Ha ezt beteszi mindenki, akkor áll elő az az üzleti tervvázlat, amit alaposan átrágva el lehet kezdeni gondolkodni azon, mennyi is lenne az annyi. Ki mivel tud beszállni, kell e külső forrást keresni, és ha igen merre? Üzleti angyal legyen az illető, vagy van annyi pénzünk, hogy saját forrásból és hitelből megtegyük az első lépéseket. És meddig akarunk eljutni. Hosszú távon üzemeltetni akarunk valamit, vagy felépíteni és gyorsan kiszállni. Mindkét lehetőség mellett szólnak érvek, de vannak projektek, amiket egyszerűbb megcsinálni, mint megtartani. A mienk ilyennek fest. Atipikus startup-nak nevezném, mert az első perctől fogva nyereségesnek tűnik, mégis olyan gyorsan fogjuk elpasszolni, amilyen gyorsan csak lehet, mert tolongani fognak érte a nagyvadak. Majd meglátjátok.

A vendégposzt szerzője: Máté Dugó Dániel

Kép forrása: Flickr