„Tudjuk, hogy baj lesz, mégsem takarékoskodunk – a magyarok egyharmada nem tesz félre” (A K&H Biztosító felmérése)

 Folytassuk ott, ahol múltkor abbahagytuk: épp azon a szép napon, amikor ezt írtuk:

„A mostani nyugdíj színvonal csökkentése azt jelenti, hogy az az időskori kép, amit magunknak elképzelünk nem, vagy csak saját megtakarításinkból lesz finanszírozható. Ha csak az állami nyugdíjra számítunk, akkor a kiröptetett gyerekek és a munka utáni szabadságnak, utazásnak, színháznak és egyéb bakancslista pontoknak lőttek, még akkor is, ha eddigi jól fizetett állásunkban plafonig fizettük a járulékot.”

jelent meg a K&H Biztosító friss – a nyugdíjas kori életszínvonalat, a szükséges megtakarítási formákat – vizsgáló felmérése. A felmérés részletesebb összefoglalása megtekinthető itt, ami itt és most nekünk érdekes: a felmérés során válaszolók többsége tisztában van azzal, hogy nyugdíjasként anyagi gondjai lehetnek, harmada fogalmazott úgy, hogy az állami nyugdíj „semmire sem lesz majd elég”, sőt 15 százalékuk egyáltalán nem számít majd nyugdíjra.

Azaz első ránézésre a probléma tudatosulni látszik. Ennek ugyanakkor elég élesen ellentmond, hogy a kutatás adatai szerint a felmérésben szereplők ötödének kevesebb megtakarítása van, mint félmillió, közel ötödének pedig kevesebb, mint 3 millió forint – ami egyrészt érthető, másrészt viszont bizonyosan nem elegendő felhalmozás egy 20 éves nyugdíj kiegészítésre. Ezt másik oldalon a válaszadók is érzik: a többség arra számít, hogy a nyugdíj mellett is dolgozni fog majd igaz a nyugdíj kiegészítő lehetőségek között a válaszadók mindössze 9 százaléka említette meg, hogy a vállalkozásából élne majd.

Az is érdekes, hogy a közlemény szerint „a magasabb végzettségűek úgy érzik, később is ráérnek foglalkozni a kérdéssel”, ami nagyon összecseng a Barbara által blogunkon elmondottakkal: „Tekerték a mókuskereket, akármilyen szép és csillogó mókuskerék is volt, tekerték, és nem gondolták végig, hogy mi lesz utána, hiszen nem volt rá szükség” (a teljes videót itt tudod megnézni).

Szóval a probléma igazi tudatosulása a jelek szerint még odébb van: az a felismerés, hogy kell egy „B” terv, és van egy olyan pillanat, amikor azon már dolgozni is el kell kezdeni, és nem csak ábrándozni – egyáltalán nem könnyű és nem magától értetődő. Valahol ott tartunk, mint amikor január elsején megfogadjuk, hogy idén most már tényleg lefogyunk, letesszük a cigit, és emellett persze elkezdünk előre félre is rakni öreg napjainkra. Aztán annyi minden történik, és február elejére már el is felejtjük az egészet.