A menedzserek többsége vezetői szerepét inkább zsoldoskatonaként, semmint önazonos szerepként éli meg.  A legtöbbüknél megjelenő, valami saját létrehozására irányuló vágy épp ezért gyakran inkább romantikus elvágyódás semmint tudatos tervezés eredménye – írja vendégposztunk szerzője Bokor Attila, a Budapesti Corvinus Egyetem docense.

Amikor 50, karrierjét közvetlenül a rendszerváltás után indító felsővezetőt kérdeztünk meg egy életút kutatás során két fordulóban is – 2004-ben és 2014-ben -, csak nagyon kevés dologban értettek egyet. Volt azonban egy olyan téma, ami legtöbbjükből lelkesedést váltott ki, mi több ezt a vágyat az elmúlt 10 év viharos időszaka sem kezdte ki: a legtöbben vallják, hogy a legjobb dolog a világon, ha valami sajátot csinálhatunk. Ez a megkérdezett menedzserek esetében leginkább saját vállalkozást, esetleg valami maguk által kezdeményezett civil ügyet jelent.

Az alábbi lista az ő vágyaik alapján készült, de szerintem jó eséllyel bárki megtalálja rajta a maga „szíve csücskét”:

• Tudod, egy olyan kis hangulatos, cuki ÉTTEREM
• Női interjúalanyoknál KÁVÉZÓ, pláne, olyan ahová, tudod, kisgyerekekkel is be lehet ülni
• Valami igazán minőségi, kézműves BORÁSZAT (perfekcionistáknak: BORKÓSTOLÓ ÉTTEREM)
• Bármi, ami LOVAKKAL kapcsolatos
• Itthon még nem elérhető márka, szolgáltatás behozatala (pár éve sok hölgy álma volt: BODY SHOP)
• Részvétel valami technológiai innováció, fejlesztés piacra vitelében, nemzetközivé tételében (a’la PREZI)
• És végül az utóbbi évek nagy slágere: valami BIO (kecskesajt és beyond)

A 10 évvel ezelőtti beszélgetések során úgy láttuk, hogy a legtöbbjük esetében inkább ábrándokról, mintsem tudatos tervezésről volt szó. A többség felső vezetői szerepében önazonosság helyett, inkább egyfajta „zsoldoskatona” szerepvállalást élt meg. A fenti vágyakban inkább ebből az „aranykalitka” helyzetből való romantikus elvágyódás öltött testet. Mint ahogy például sokan beszéltek arról, hogy majd valamikor kiköltöznek Kanadába, Új-Zélandra vagy Ausztráliába, mely országok szintén valamiféle környezet- és emberbarát idillt testesítettek meg. Néhányan persze tudatosan készültek a karrierváltásra, földet vettek a szőlőnek, partnert kerestek a későbbi vállalkozáshoz, a legtöbbeknek azonban ezek a tervek inkább csak a mindennapi taposómalom feszültségét segítettek levezetni.

Meglepetésünkre, amikor 10 évvel később visszatértünk hozzájuk, kiderült, hogy meglepően sokan vágtak bele egy olyan kalandba, ami a „saját”-nak a megvalósításáról szólt. A mintának eleve része volt kontroll csoportként 5 vállalkozó, ám rajtuk kívül további 20 fő szerzett tapasztalatot a szabadúszó életformáról, vágott bele – legalábbis egy időszakra – valami „saját”-ba. Rögtön szembe tűnt, hogy a megoldás jellemzően nem valamelyik fenti vágyálom lett, hanem egy olyan tevékenység, ami szorosabban kapcsolódik eredi szakmájukhoz, networkjükhöz és személyes kompetenciáikhoz. Azt gondolom, ez jó hír, mivel ez azt jelenti, hogy nem egyszerűen menekülési útvonalról, hanem egy tudatosan épített karrierlépésről van szó.

A váltások azonban nem mindig, sőt inkább ritkábban jártak sikerrel: e történetekről, a tipizálható jelenségekről e poszt második részében lesz szó.

A vendégposzt szerzője:  Bokor Attila (45+)
Szervezetfejlesztési tanácsadó (OD Partner)
Címzetes egyetemi docens (Budapesti Corvinus Egyetem)
Bokor Attilával készült interjúnkat ITT nézhetitek meg.

(KÉP)