Milyenek a magyar kisvállalkozások?
  • 2016. május 09. 08:27
  • szerző:
  • kategória: Blog

Milyenek a magyar kisvállalkozások?

 

A magyar kisvállalkozások csaknem egyharmada gyakorlatilag egyszemélyes vállalkozás: a tulajdonos saját maga dolgozik benne, és igazán a céges bevételek sem különülnek el a családi kasszától.

Szervezeti jellemzőit tekintve viszonylag homogén, önképük és jövőképük alapján azonban meglehetősen heterogén a hazai kisvállalati szektor – derül ki a CIB Bank és Bell Research közös, 300 millió forint alatti éves nettó árbevételű magyarországi vállalkozások körében 2016-ban lefolytatott  kutatásából.

A tipikus magyar kisvállalat Közép-Magyarországon folytatja tevékenységét (44%), és egy, vagy két főt foglalkoztat (60%). Jellemző módon – több mint 90 százalékuknál – a vállalkozás alapítója egyben a cégvezetője is, aki a cégek bő többségénél (57%) 50 év feletti.

Tekintve a kényszervállalkozások magas arányát, nyilván nem mindenki lett önszántából vállalkozó, de azért az adat jól mutatja, hogy tényleg nem csak a fiatalok pörögnek a vállalkozói szektorban. (Ha emlékeztek még az általunk is bemutatott Opten kutatásra: az öt éve alapított, sikeresen működő kivállalkozások alapítóinak átlagéletkora 44 év).

A CIB – Bell Research kutatás szerint a hazai kisvállalatok csaknem 30 százaléka alapvetően egyszemélyes vállalkozás: a tulajdonos saját maga dolgozik benne, és igazán a bevételek sem különölnek el cégszerűen a családi kasszától. E körön belül csak minden ötödik vállalkozás gondolkozik hosszabb távon, tervez fejlesztéseket beruházásokat.

A már valóban cégszerűen működő vállalkozások a hazai kisvállalkozások mintegy 70 százalékát adják. Közöttük gyakorlatilag egyenlő arányban találhatóak prosperáló, nyereséges, vagy legalább nullaszaldós, stabilan működő cégek, és stagnáló – hanyatló vállalkozások. A teljes hazai kisvállalkozói szektor 15 százaléka tartozik a most induló, vagy a kezdeti felfutás időszakát élő cégekhez.

A kutatásból az is jól látszik, hogy a kisvállalatok nagyra törően terveznek, de ezt egyelőre nem egy tudatos stratégia mentén teszik. Azok a kisvállalkozások, amelyek működésük során figyelmet fordítanak a tervezésre jóval nyitottabbak a beruházásokra, fejlesztésekre. A kutatásban alkalmazott kisvállalati szegmentáció alapján az induló és felfutó fázisban lévő vállalkozásokra jóval tudatosabb működés jellemző, mint a „One man show” csoport tagjaira. Előbbiek 67, míg az egyszemélyes cégek csupán 20 százaléka készít legalább fél- vagy egyéves időtávra valamilyen üzleti tervet. Nem meglepő módon a tudatosan tervező cégeknél nagyobb a nyitottság a hitelek felvételére is.

Kép: (CIB Bank és Bell Research közös kisvállalati kutatás)