Hány éves a sikeres vállalkozó?
  • 2015. december 02. 18:11
  • szerző:
  • kategória: Blog

Hány éves a sikeres vállalkozó?

Igencsak figyelemreméltó cikk jelent ma meg az Indexen, egy Opten (ez egy céginformációs rendszer) kutatás alapján. A kutatás azt vizsgálta, hogy, milyen fejlődési utat jártak be az öt éves alapított hazai vállalkozások: közülük hányan érték el a 100 milliós küszöböt öt év alatt (ez alig több mint 5 százaléknak sikerült), mekkora a megszűnt vállalkozások aránya (tipp?…nos, ez 40 százalék).

Az izgalmas azonban igazán nem ez: a kutatás során azt is megvizsgálták, hogy milyen életkorúk a sikeres – azaz a kutatás definíciója szerint a 100 milliós árbevétel határt öt év alatt elérő – vállalkozások vezetői. És itt jön a kaland: nem húsz, még csak nem is harminc, hanem átlagosan 44 évesek. Középkorúak. És innen adjuk át a szót a cikknek: „…ami némileg cáfolja azt a sztereotípiát, hogy a siker kulcsa a fiatalság és ahhoz kapcsolódó innováció. Sokkal inkább tűnik úgy, hogy az üzleti rutin számít.

További érdekesség, hogy a kutatás szerint ráadásul a sikerkritériumot teljesítő cégek vezetői közül épp hogy kisebbségben vannak azok, akiknek ez volt az első cége – élénken rácáfolva arra a sztereotípiára, hogy középkorúan már nem lehet váltani, és egy új területen létrehozni első vállalkozásunkat.
További részletek ITT, olvassátok el, érdekes.